Az albumok megtekintéséhez javasolt a legfrisebb flashplayer verzió letöltése az ADOBE honlapjáról!

(1883 - 1976)


 

 Magyar festő. 1902-1906 között a nagybányai művésztelepen dolgozott, tanára Iványi Grünwald Béla volt. 1902-1903: Münchenben és Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Korai, útkereső periódusában a plein air, a szecesszió, majd a fauvizmus inspirálta könnyed, dekoratív, kontúros festészetét).
 1905-ben a Fauves csoporttal állított ki Párizsban. Itthon a MIÉNK, majd a Nyolcak tagja. 1914 és 1919 között Hollandiában, majd Berlinben (1919-25), azt követően Párizsban, a 40-es évektől felváltva Párizsban és Szentendrén alkotott.
 1906-ban Nagybányán mutatkozott be, a két háború között számos tárlata nyílt Budapesten. Az első gyűjteményes kiállítását 1907-ben rendezik Párizsban (G. Berthe Weil), ahol haláláig szinte évente bemutatkozik.
 A Műcsarnokban 1971-ben, az Ernst Múzeumban 1973-ban rendeznek retrospektív tárlatot alkotásaiból. 1975-ben Szentendrén megnyílt a Czóbel Múzeum. 
 Kossuth-díjas (1948), Érdemes (1958) és Kiváló (1968) Művész.