Klasszicizmus

   A klasszicizmus Magyarországon jelentős késéssel, csak a XVIII. század utolsó harmadában bontakozik ki. Ekkor fordítások születnek az antik szerzők klasszikus műveiről, a magyar költészetben elterjed az időmérték és a mitológia alkalmazása, hódít a harmóniaelv, az antik derű, a sztoikus bölcselet és a humanista szemlélet - filantrópia.
  A felvilágosodás, magyar nemzettudat és irodalmi tudat felerősödését hozta. 1780 körüli években kialakul a klasszikus verselés A formálódó magyar értelmiség tekintete ekkor egyszerre fordult az antikvitás és a magyar múlt emlékei felé, a két törekvés egymást segítette. A magyar irodalomtörténet, valamint a magyar történelem megismerésének szándéka a XVIII. században fokozatosan erősödik.
  A magyar kultúra úttörői a korábbi időszakokban sem hiányoztak (pl. Apáczai Csere János), a XVII. század során azonban megnőtt a számuk.

Czvittinger Dávid (1676 - 1743) német származású selmecbányai ifjú lexikont állít össze latin nyelven a magyar irodalomtörténet alakjairól: Specimen Hungariae Literatae ('a magyar irodalom kézitükre', Frankfurt, 1711). A nemzeti kultúra programját is elkészíti, pl. latin-magyar szótárt szorgalmaz, továbbá szókincsünk fejlesztését, a szaknyelvek kialakítását, a nyelvtani ismeretek elmélyítését és fordításokat.
  Bél Mátyás (1684 - 1749) pozsonyi lelkész és iskolaigazgató a latin nyelv és az anyanyelvi kultúra ismeretét egyaránt fontosnak tartja. Megjelenteti — Bécsben, latinul  - a Notitia Hungariae novae historico-geographica c. könyvét (Magyarország történeti földrajza, 1735 - 1747), valamint a Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini c. forrásgyűjteményét (A magyar történelem régi és hiteles írói, 1646 - 1648), benne Anonymus krónikáját. A latin nyelv korszerű oktatására tankönyveket is ír, 1720-ban latin nyelvű újságot ad ki. Egy magyarországi tudós társaság alapítását már 1718-ban felveti.
  Bod Péter (1712 - 1769) református egyháztörténész már irodalomtörténetet állít össze a magyar nemzeti öntudat eszmélésének újabb jeleként, immár magyar nyelven (Magyar Athenas, 1766). Ő már szembefordul a latin nyelv használatával és az anyanyelvű kultúrát pártfogolja; szépirodalmi szövegeket gyűjt össze az Erdélyi Féniks c. művében (1767).
  A XVIII. század második felében a nemzettudat erősödése, az irodalom önállósulásának folyamata 1772-ben Bessenyei György Ágis tragédiája c. drámájának megjelenésével tetőzik, amely esemény a magyarországi felvilágosodás kezdőpontja. A nemzeti kultúra bontakozását nyelvi-irodalmi viták, véleményütközések sora fémjelzi. 

  A magyar időmértékes verselés szabályainak kialakítására jött létre a "prozódiai vita" a dunántúli Rájnis József és a székely nyelvjárású Baróti Szabó Dávid között; csatlakozott hozzájuk Révai Miklós és Batsányi János is.
  Rájnis József (1741 - 1812) jezsuita paptanár Keszthelyen. Már 1760 körül hexameteres verseket írt. Sokat fordított, főképp Vergilius műveit. Baróti Szabó Dávid (1739 - 1819) székelyföldi származású jezsuita költő, szerkesztő, nyelvművelő. 1777-től Kassán tevékenykedett, Kazinczyval és Batsányival itt folyóiratot is szerkesztett. Időmértékes verseiből álló kötete: Új mértékre vett külömb-külömb verseknek három könyvei (1777). A ritka magyar szavakról verses szótárt állított össze, hexameterben. Latinból fordít Miltont és Vergiliust.
  Révai Miklós (1750 - 1807) piarista paptanár majd világi tanár, nyelvész és költő. Bessenyei híve, az ő nemzeti kulturális programjának megvalósítása volt élete fő célja. A magyar nyelvű oktatás úttörője, pl. 1802-ben a pesti egyetemen. Elindította az Antiquitates Literaturae Hungaricae c. sorozatot (A magyar irodalom régi szövegei, 1803), benne szövegmagyarázattal elsőként jelentette meg a Halotti Beszéd szövegét. Az Elaboratior Grammatica Hungarica (Tüzetes magyar nyelvtan, 1803 - 1805) c. kéziratával Európában megalapozta az egyetemes történeti nyelvtudományt. Hozzákezdett irodalomtörténetünk összeállításához, népszerűsítette a magyar nyelvű időmértékes verselést.

  A klasszicizmus a bécsi testőrköltők művészetében is jelentkezett. Bessenyei György (1747 - 1811) a nemzeti kultúra programjának megfogalmazója. A magyar felvilágosodás első szépirodalmi alkotásaként ismeretes Ágis tragédiája c. műve (1772) is jelzi az antikvitással való kapcsolatát, későbbi vígjátékai is ókori típusú drámák. A testőrtársai, Báróczy Sándornak (1735 - 1808) és Barcsay Ábrahámnak (1742 - 1806) verseivel együtt kiadott Bessenyei György társasága című kötet egyes darabjai szintén magukon viselik a klasszicizmus jegyeit.  A legelső magyar irodalmi folyóirat Magyar Museum címmel Kassán jelent meg 1788-ban, a szerkesztői voltak: Batsányi János, Baróti Szabó Dávid és Kazinczy Ferenc.

  Kazinczy Ferenc (1759 - 1831) költő, a magyar irodalom első vezéralakja, a nyelvújítás megszemélyesítője. Klasszicista elveket vall, ízléseszménye a "fentebb stíl", azaz a szépség ideája. A klasszikus minták hű követését előbbre tartotta, mint az eredetiséget. Versei klasszicista ódák, anakreóni dalok, tanköltemények, episztolák és epigrammák. Egyedül adja ki 1790-ben az Orpheus c. folyóiratot, az 1790-es évek elején támogatja a magyar színjátszás kibontakozását, Kelemen Lászlóék kezdeményezéseit.
  Az anyanyelvünk megújítását célzó korszakos jelentőségű programját 1808-ban hirdeti meg, a nyelvújítási harcot elindító rövid epigrammás kötete a Tövisek és virágok (1811). A Fogságom naplója (1831) és a Pályám emlékezete (1831) történelmi és egyben kultúrtörténeti dokumentum. 1823-tól háttérbe szorul: a helyébe Kisfaludy Károly lép.

  Csokonai Vitéz Mihály (1773 - 1805) a felvilágosodás korának kimagasló magyar költője. A klasszicista formáktól indulva sokoldalú, sokhangú poézist hozott létre: megszólal műveiben a radikális felvilágosodás, az érzelmes szentimentalizmus, a rokokó játékosság, a népies humor. Az antik irodalmat a debreceni iskolaévek alatt alaposan megismeri, a klasszikus stílust és a szemléletet egyaránt magyarrá tudta formálni. Latin nyelven is kiemelkedő diákköltő volt. Ódákat, leíró verseket, állatmeséket, anakreóni dalokat (pl. A bóldogság, 1797) is alkot. Népies paródiát ír a pszeudo-homéroszi vígeposzból Békaegérharc címmel, vígeposza a Dorottya, vagyis A' dámák' diadalma a' Fársángon (1799), de elkezd egy saját komoly eposzt is Árpádról. Belefog Vergilius Georgicájának átültetésébe.

  A klasszicizmus magyarországi második hulláma Kazinczy körül, az őt követők körében alakult ki. Virág Benedek (1754 - 1830) pálos szerzetes költő, az antik versformák mestere, Berzsenyi fellépéséig az óda legjelesebb művelője. Lefordította Horatius összes költeményét, kortársai őt nevezték a "magyar Horác"-nak. Kazinczyt követve műgonddal költött, de merész fordulatokkal. Kis János (1770 - 1846) evangélikus lelkész, költő és műfordító, akadémiai tag. Diákkorában a soproni evangélikus líceumban önképzőkört szervezett. Később Kazinczy lelkes híve és levélbarátja lett, Berzsenyit - egykori soproni diáktársát - ő fedezte fel a magyar irodalomnak.

  Berzsenyi Dániel (1776 - 1836): klasszicista, egyszersmind preromantikus költő. Nemesi megelégedés, majd rezignált válságérzet fejeződik ki létösszegző verseiben, utolsó költeményeiben viszont a felvilágosodás eszméit hirdeti. Hazafias tartalmú, horatiusi ihletésű, klasszicista formájú ódákkal indul a pályán (két vers A magyarokhoz címmel 1807, ill. 1810 körül), Kazinczy táborába kerül. Középső pályaszakaszán romanticista elégiák (A közelítő tél 1804-1810) tanúskodnak a világképe megrendüléséről, és klasszicista episztolák fémjelzik utolsó költői szakaszát (Vitkovics Mihályhoz 1815). A tudományokkal is foglalkozik, esztétikai és mezőgazdálkodási tanulmányokat készít. A megalakuló Magyar Tudós Társaság egyik első tagja.

  Ungvárnémeti Tóth László (1788 - 1820) költő ógörög nyelven is írt pindaroszi ódákat. (Irodalomtörténeti jelentőségét az őt felfedező Weöres Sándortól kapja a XX. században.) Dukai Takách Judit (1795 - 1836) klasszicista stílusú költőnő, Berzsenyi feleségének rokona. A XIX. század elején Pesten is kialakult a Kazincy-hívek tábora. Horvát István (1784 - 1846) nyelvész és történész, nyelvemlékeink egyik legelső elemzője volt.
  Vitkovics Mihály (1778 - 1829) költő, meseíró és műfordító adott otthont a Szerb utcai házában a baráti körnek. Szemere Pál (1785 - 1861) költő, műfordító és szerkesztő. Kazinczy mellett gyakran megszólal, pl. a nyelvújítási harcban - barátjával, Kölcseyvel - a Felelet a Mondolatra c. ellenpamflet szerzőjeként (1815).

vissza

   A szentimentalizmus Magyarországon 1780—1800 között jelentkezik, a lírában és egy-két kiemelkedő regényben, ez utóbbiban erős társadalmi töltéssel: az elpanaszolt boldogtalanság legfőbb oka nálunk a feudális elmaradottság.
  Kármán József (769—1795) író és szerkesztő, a felvilágosodás képviselője, a magyar nemzeti kultúra úttörője. A Fanni hagyományai c. regénye a szentimentális regényirodalmunk első számú képviselője (1794). Az Urania az első pesti folyóiratunk (1794 - 1795), a nők olvasóvá nevelésével, az anyák érzelemvilágának fejlesztésével igyekezett a hazai műveltség jövőjét megalapozni.
  Vitkovics Mihály, Kazinczy pesti híve levélregényt is írt A költő regénye (1820 körül, megj.: 1879) címmel, saját érzelmeinek sablonos ábrázolása. Verseiben a klasszicizmus mellett, a népiességgel párban az életszerű érzelemkifejezés is felcsillan.
  Kazinczy Ferenc a Gessner' Idylliumai c. kötet lefordításával és kiadásával (1788) sokat tett a klasszicista-szentimentalista költészet népszerűsítéséért. Levélregénye hasonlóan érzelmes tónusú, a német Kayser műve nyomán készült átdolgozás: Bácsmegyeynek öszveszedett levelei (1789).
  Eötvös József fiatalkori verseiben a filantróp érzelmesség dominál. A karthausi c. regénye (1839—1840) napló formában megírt vallomásregény szubjektív-bensőséges stílussal íródik, de tartalmában már a romantika is jelentkezik.

  A lírában az első számú szentimentális költőnk Kisfaludy Sándor (1772 - 1844). Az 1801-ben megjelenő verseskötete (Himfy' szerelmei címmel, a szerző neve nélkül) epikus énekekből és lírai dalokból áll, a magyar irodalom első országos sikere, és megteremti a magyar versirodalom olvasótáborát. Az itt kialakított Himfy-strófát több kortárs és költőutód is átvette. Levélregényt is írt Két szerető szívnek története címmel, valamint idilleket a magyar falu életéről, továbbá drámákat és érzelmes-hazafias regéket (Regék a magyar előidőkből, 1807), megteremtve a magyar irodalomban a várromantikát. Kisfaludy Károly testvérbátyja volt.
  Dayka Gábor (1769 - 1796) papnövendék, majd világi tanár, a reménytelenség expresszív kifejezője. Szerelmi idilleket is költött. Ányos Pál (1756 - 1784) pálos papköltő, versei között szentimentális tónusúak is vannak. Elégikus költeményekben panaszolja az elmúlás fájdalmait, pályája végén pedig érzelmes dalformát alakít ki, a betegség és a magányérzet kifejezésére.

  Batsányi János (1763 - 1845) költeményeiben barokk és rokokó hatás után erősebb a klasszicizmus, de ezen is túllépve, irodalmi pályájának csúcsán a nemzeti identitás, a forradalmiság kifejezésének lehetőségeit keresi, az intenzív belső élmények versbe foglalására törekszik, Kisfaludy Sándor nyomdokaiban. Földi János (1755 - 1801) Fazekas Mihály debreceni pályatársa volt. Verstani, nyelvtani és növénytani munkássága jelentősebb, mint költészete; emebben az érzelmesség érvényesül. Ráday Gedeon (1713 - 1792) Ráday Pál fia, a rímes-időmértékes verselés (a "Ráday-nem", más néven "nyugat-európai" verselés) meghonosítója. Irodalomszervező; a saját lírája erősen érzelmes. Szentjóbi Szabó László (1767 - 1795) költő, drámaszerző és a magyar regény egyik első írója. Verseiben a debreceni diákköltészet, a rokokó és a szentimentalizmus is hat. Ígéretes tehetség volt, a Martinovics-összeesküvésben részt vett, börtönben halt meg. Verseghy Ferenc (1757 - 1822) kiemelkedő nyelvész, a magyar anyanyelvi kultúra apostola. Versstílusában barokk, klasszicizmus és szentimentalizmus ötvöződik.

Csokonai Vitéz Mihály költői pályáján a szentimentalizmus elsősorban nagyszabású költeményekben, A tihanyi ekhóhoz (1796, 1803) és A Magánossághoz (1798) c. elegiko-ódáiban jelenik meg, valamint a Lilla-szerelmet búcsúztató A Reményhez c. versében (1803).

Kölcsey Ferenc első költői korszaka - a klasszicizálás mellett - az érzelmesség jegyében alakult, ennek jele pl. az Elfojtódás c. verse (1814).

Bajza József részint az Ottilia c. alkotásával képviseli a szentimentalizmust, de főként az ő nevéhez, saját verseihez és szerkesztői tevékenységéhez kötődik az elsősorban szentimentális jellegű "almanachlíra", amely még a XIX. század végén is divatos.  

vissza

Romantika

  A romantika Magyarországon, a nemzeti törekvések kifejezését, a népiesség érvényre juttatását, valamint újszerű énszemlélet kialakítását, az irodalmi nyelv megújítását hozza magával, melynek első tartalmi jegyei a XIX. század első felében jelentkeznek.

  A nemzeti törekvések már 1780 - 1790 között, II. József politikájának ellenhatásaként felerősödtek, és főként az 1790-től kibontakozó nemzeti drámairodalmunkban kaptak hangot, pl. Kisfaludy Károly és Katona József révén. Az ő életművük egészében azonban még nem része a romantikának.
  Kisfaludy Károly (1788 - 1830) költő, drámaíró, az 1820-as évtized magyar irodalmának vezéralakja. Az Aurora c. zsebkönyve (1821 - 1832) a magyar irodalmi élet megszervezésének fontos eszköze, eleinte az almanachlírának teremtett fórumot, idővel azonban már a romantikus irodalomnak is. A Mohács című költeménye (1824) a romantikus líra egyik legjellegzetesebb darabja.
  Katona József (1791 - 1830) költő, nemzeti drámánk megalkotója. A Bánk bán (1814, 1819) történelmi tárgyú, nemzeti és egyben magánéleti tragédiát ábrázol, a bonyolult konfliktusrendszert az erkölcsiség szintjére is felemeli. A végső megoldást a részérdekeken, sérelmeken felülemelkedő, nemzeti egységet és általános szabadságot biztosító nemzeti uralkodó szolgáltatja. A mű a korabeli érzelmes-fordulatos drámák anyagára épülve is szerves egységet képez, akció és dikció egymással kölcsönhatásban áll benne. Az eszmények védelmében, illetve megvalósításáért folyó küzdelmet ábrázolja, nemzeti létünk sorskérdéseit vizsgálja, a magas fokú feszültséghez igazodó nyelven: a Bánk bán már a romantika vonulatához is sorolható. A magyar történelem kezdeteit megörökítő nemzeti eposz a magyar romantika jellegzetes alkotása. Vörösmarty írja meg honfoglalásunk elbeszélő költeményét (Zalán futása, 1825).

A magyar romantikus irodalom legnagyobbjai: Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály.

  Kölcsey Ferenc (1790 - 1838) költő, politikus, bölcselő, a magyar irodalomkritika úttörője. Kazinczy hatására a klasszicizmus híveként kezdi pályáját, részt vesz mellette a nyelvújítás küzdelmeiben is, Berzsenyit romanticizmusa miatt megbírálja (1817), de még ugyanebben az évben (a "lasztóci levelek" tanúsága szerint) elfordul Kazinczy klasszicizmusától. Lírai versei eleinte a népiesség és a szentimentalizmus jegyeit viselték magukon, 1820-ra azonban Kölcsey már Berzsenyi gondolatkörében és stílusában a romantika költője (Rákóczi hajh..., 1817; Rákos, 1821; Hymnus, 1823). Filozófusként, közéleti szereplőként írt prózai műve a Nemzeti hagyományok c. tanulmány (1826), ebben a nemzeti irodalom fejlesztését szorgalmazza, és az alapokat "a köznépi dalokban" találja meg. Költeményei a reformkor válságairól tanúskodnak (Zrínyi dala 1830-ból, Zrínyi második éneke 1838-ból), illetve a cselekvő hazafiság eszméit hirdetik (Huszt, 1831). Színi bírálataiban a drámát a nemzettudat formálójának tekinti.

  Vörösmarty Mihály (1800 - 1855) megszülető nemzeti kultúránk első vezéralakja, a magyar romantika legnagyobb költője. Szerteágazó tevékenységével a magyar művészet és tudomány kibontakozását minden lehető módon szolgálta: költő mindhárom műnemben, kritikus, lapszerkesztő, műfordító és akadémikus nyelvtudós. A hősi epikában eposzt (Zalán futása 1825), valamint elbeszélő költemények sorát alkotta. A hazafias politikai líra virágkorát az ő művei képviselik (pl. Szózat, 1836; Gondolatok a könyvtárban, 1844; Előszó 1850). Romantikus mesejátéka filozofikus tartalmakkal a Csongor és Tünde (1830). Művészetének középpontjában a boldogságkeresés és a hazaszeretet áll. Vezéreszménye volt a rendületlen hűség és az alkotó hazafiság. A magyar nyelvet a hangulatok széles skálájának kifejezőjévé fejlesztette. Újszerű képek, képzettársítások, látomások jelennek meg műveiben, a reális elemek kozmikus elemekkel is kapcsolódnak. Verseinek hangzásvilága is rendkívül gazdag és kifejező.

  A "romantikus triász" tagjai: Vörösmarty, Bajza és Toldy. Ők a Kisfaludy Károly köré szerveződő Aurora-körből emelkedtek ki, és a liberális szellemű Athenaeum körét vezették. Bajza József (1804 - 1858) szerkesztő, szentimentális dalköltő, színikritikus és irodalomszervező. Toldy Ferenc (1805 - 1875) "irodalomtörténet-írásunk atyja", romantikus szemléletű kritikus. A népiességet bírálja.

  A magyar epika a romantika korában teljesedik ki. A XVIII. században még csak fordítások, ill. idegen minták után születő könyvek kerülnek az olvasók kezébe heroikus-gáláns, ill. népies, érzelmes vagy rokokó stílusban. Az első eredeti regényünk Dugonics András (1740 - 1818) történelmi tárgyú kulcsregénye, az Etelka (1788). A valódi magyar történelmi regény - Walter Scott követésével - báró Jósika Miklós (1794 - 1865) Abafi c. alkotásával (1836) születik meg, a színhelye Erdély, az ideje Báthori Zsigmond kora (a XVI. század vége). Báró Eötvös Józseftől A karthausi (1842) szentimentális stílusú, világfájdalmas énregény, a Magyarország 1514-ben történelmi regény a Dózsa-parasztháború korából, a szerkezete bonyolult, de az ábrázolásmódban a realizmus is jelentkezik. Petőfi Sándor regénye A hóhér kötele címmel vadromantikus alkotás volt.

  A modern magyar prózai kisepika a XIX. század első felében születik meg, a romantika és a realizmus különféle változataival. A nagy tömegek számára rémtörténetek, kalandleírások születnek, a népszerű publicisztika immár ontja őket. Kiemelhető Bérczy Károly (1821 - 1867) történeti tárgyú novelláival, Nagy Ignác (1810 - 1854) a Magyar titkok c. bűnügyi jellegű regényével (1845).

A XIX. századi magyar epikát átható anekdotizáló stílusa inkább köthető a romantikához, mint a realizmushoz. A század második felében számos kisebb jelentőségű romantikus elbeszélő tevékenykedik: Beöthy László (1826 - 1857), Degré Alajos (1820 - 1896), Pálffy Albert (1820 - 1897), Vas Gereben (1823 - 1868), Thury Zoltán (1870 - 1906) és Lovik Károly (1874 - 1915). A drámában a népszínmű és a könnyeden szórakoztató vígjáték dívik, népszerű szerző Csepreghy Ferenc (1842 - 1880) pl. A piros bugyelláris c. hamis romantikájú darabbal.

  Jókai Mór (1825 - 1904) az elsőszámú magyar romantikus regényíró, a magyar olvasóközönség megteremtője, a nemzettudat kifejezője és felmagasztalója  - egy válságos időszakban, a szabadságharc 1849-es elvesztése utáni évtizedekben. Kiemelkedő művei: Egy magyar nábob (1853), Az új földesúr (1862), A kőszívű ember fiai (1869), Az arany ember (1873) és A rab Ráby (1875). Műveit több szálon, hangulati váltásokkal, az ellenpontozás technikájával építi fel, bennük népies és realista elemek is szerepet kapnak. Főhősei eszményített, szélsőségesen romantikus (pozitív vagy negatív) alakok; a mellékalakjai színes és érdekes zsánerfigurák.

  Kemény Zsigmond regényművészete a romantikából fejlik ki, szélsőséges szenvedélyek és eszmények által vezérelt hősök tragédiáit mondja el történelmi környezetben. A részletes lélekrajz és világszerkezet azonban a legtöbb regényét kiemeli a romantikából; a legkevésbé az Özvegy és leánya (1857) távolodik el tőle. Mikszáth Kálmán ábrázolásmódjában romantikus elemek: az eszmények kitüntetett szerepe (pl. a palóc novellákban), az érzelmesség, némely alakok egyoldalúvá formálása és idealizálása.

  A magyar sajtó a XVIII. század végén születik meg, virágzása a XIX. század első évtizedeiben következik be, a szentimentális-romantikus ízlés jegyében. Az 1830-as évtizedben a legnépszerűbb sajtótermék a divatlap, pl. a Regélő, irodalmi melléklapja a Honművész.  A népiesség mint a népi irodalom (elsősorban a népköltészet) formai és tartalmi követése, ill. beemelése a szépirodalomba a romantikán belül következett be Magyarországon, de a kezdemények korábbiak. Révai Miklós (alighanem az európai Osszián-kultusz, valamint Herder hatására) 1782-ben a népi énekek gyűjtésére szóló felhívást tesz közzé a Magyar Hírmondóban. A népies stílus megjelenik Faludi Ferenc és Orczy Lőrinckölteményeiben, Gvadányi József verses epikájában. A stílus mellett a népi szemlélet is érvényesül Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály művészetében.
  A legjelentősebb gyűjtő ekkor Pálóczi Horváth Ádám (1760 - 1820), munkája az Ötödfélszáz énekek (1813). Kultsár István (1760 - 1828), a magyar kultúra úttörője a Hasznos Mulatságokban közli A köznép dalai c. gyűjtését (1818), és az irodalmi népiességet is szorgalmazza. A Bécsben élő, német nyelven író Gaal György (1783 - 1855) népmesei antológiát ad ki Marchen der Magyaren címmel (1822). Kölcsey Ferenc a Nemzeti hagyományok c. tanulmányában (Élet és Literatura, 1826) a nemesi és a népi irodalom kapcsolatát szorgalmazza, a német Grimm testvérek példájának hatására. Megjelennek Vörösmarty Mihály népies dalai, Czuczor Gergely (1800—1866) népdalcsokra és a kolozsvári Kriza János (1811 - 1875) versei. Az 1830-as évtized közepén az érzelmes-szenvelgő almanach-lírát a természetes népi hangvétel és a nemzeti szemlélet háttérbe szorítja.
  Az Aurorában Kisfaludy Károly is közli saját népies dalait. Pulszky Ferenc (1814 - 1897) Népmondák c. tanulmánya (1840) a népköltészet sok évszázados létére és egyedi értékeire mutat rá. A Kisfaludy Társaság 1841-ben esztétikai pályázat kapcsán vitatja meg a nemzetiség és a népiesség tartalmait, és évente pályázatokat hirdet (1846-ban a "nép ajkán élő" hősről szóló műre). Erdélyi János (1814 - 1868) átfogóan értékeli a korszerű népiességet (Népköltészetről, 1842; A magyar népdalok, 1847), és népdal-divatot teremt a műköltészetben. A népiesség beépülése a magyar nemzeti irodalomba Petőfi Sándor költészete által lett végleges tény.
   A magyar népköltészet gyűjteményei ebben a korban Erdélyi János Magyar népköltési gyűjtemény, Népdalok és mondák c. munkája (1846 - 1848), továbbá ugyancsak tőle a Magyar közmondások könyve (1851) és a Magyar népmesék (1855). Kriza János Vadrózsák c. gyűjteménye (1863) is kivételes értékünk. Az ősi ("pogány") magyar kultúra maradványait, a legrégibb népköltészet és hiedelemvilág nyomait kísérelte meg összeszedni Ipolyi Arnold (1823 - 1886) a Magyar mythológia c. (1854) amatőr munkájával.

vissza