Ősköltészet, korai középkor.

Régi műfajaink lehettek a samanisztikus-rituális szövegek, a különféle alkalmi versek, valamint a mítoszok Őstörténetünkről feltételezhető, hogy létezett egy ősgesztánk a XI. században, de nem maradt fenn. Eredetmondánk, a csodaszarvas-történet is csak későbbi megfogalmazásokban ismeretes. Megőrződött a honfoglalásról a fehér ló mondája, a kalandozások koráról pedig Lehel és Botond mondája.

A középkori magyar kultúra az államalapítással kezdődött, és a XVII. századig tartott. Két fő forrása: az ősi magyar kultúra és a latin nyelvű európai műveltség. A XI. században kialakított püspökségek eredményeképpen háttérbe szorulnak az ősi - hozott - kultúra elemei és az egyházi - latin nyelvű - irodalom válik uralkodóvá. Szent István idejétől templomok épülnek. Jelentős irodalmi szövegünk az Intelmek könyve Imre herceghez (Libellus de institutione morum ad Emericum, 1013-1015).

Az első magyar nyelvű írásos szórványemlék a tihanyi apátság alapítólevele (1055). Betelepülnek a szerzetesrendek / bencések, ferencesek, domonkosok, ágostoniak, karthauziak/. Magyar alapítású rend a Pálos szerzetesrend. A középkori kulturális intézményekben, iskolákban az alapnyelv szóban és írásban a latin. Kódexmásoló műhelyek már a XI. s

zázadtól létesülnek Magyarországon, a kolostorok és káptalanok mellett. Hozzájuk csatlakoznak a papi testületek könyvtárai. A legelső kódexeink közül való a Pray-kódex, benne első szövegemlékünk, a 'Halotti beszéd és könyörgés' (1192-1195).

Az első szépirodalmi szövegünk, egyben első versünk, bár fordítás latinból, az 'Ómagyar Mária-siralom (1300 tájáról)'. A kódexek magyarországi virágkora azonban csak a XV-XVI. században következik el, amikor megnő a hazai igény a fordítások iránt, elsősorban, a domonkos és benigna apácák, valamint a ferences szerzetesek körében. A két kimagasló hatású ferences prédikátor, Temesvári Pelbárt (1440—1504) és Laskai Osvát (1450—1511) latin nyelvű beszédgyűjteményei a késő középkori irodalom remekművei.

Az ugyancsak ferences Karthauzi Névtelen 1526-1527-ben viszont már magyar nyelven alkotja prédikációit, állítja össze legenda- és levélgyűjteményét (az Érdy-kódex anyagát). Legendáink (a XI—XIII. századokban) latin nyelvűek; Szent Istvánról és Szent Gellértről két-két változat is fennmaradt, továbbá Szent Andrásról (Zoerardról) és Szent Benedekről, Szent Imréről, majd Szent Lászlóról. Ez utóbbi szentünk legendája lesz a legnépszerűbb évszázadokon át, mert az időközben kialakuló magyarországi lovagkultusz Szent Lászlóban találta meg

az eszményeit.
Árpád-házi Szent Margit legendája (IV. Béla király 1271-ben elhunyt lányáról) latin nyelven már 1300 táján szövődött, erről az elsők között készült magyar nyelvű fordítás az apácák körében már a XIV. században; a szöveget 1510 körül Ráskai Lea apáca jegyezte be kézzel írott könyvébe a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten.

Assisi Szent Ferenc legendájáról 1372-ben készült egy magyar nyelvű levélgyűjtemény, melynek 1448-ban létrejött másolata, az első magyar kézírásos könyvünk. 1925-ben kapta a Jókai-kódex nevet. A legendák és himnuszok a középkori magyar szépirodalomnak meghatározó alkotásai voltak. A legendák elbeszélő jellegű, liturgikus célzatú átköltései a verses históriák, pl. Szent István verses históriája. A himnuszköltészet hatása érződik a középkori latin nyelvű költészetünk legszebb alkotásában, ez a Siralomének a tatár dúlta Magyarországról (Planctus destructionis Regni Ungarie per Tartaros, 1241-1242?). A tatárjárásról készíti Rogerius mester is a Siralmas ének (Carmen miserabile, 1243-1244) c. ritmikus prózai alkotását.

A feudális-keresztény műveltség két fő ága nálunk is a világi és az egyházi. A világi szövegtípusok közé tartoznak az állami lét dokumentumai is (oklevelek, törvények, levelek), valamint a történetírás műfajai is (évköny, geszta, krónika).
Történeti irodalmunk kezdeteit homály fedi. Nagyobb magyar nyelvű epikus művünk a honfoglalás előtti időkből nincs. Az évkönyvek, geszták és krónikák az Árpád-korban már kizárólag latin nyelven íródnak.
Latin nyelvű történeti szövegünk Anonymus műve, a Gesta Hungarorum, melyben a szerző az őshazából ("Szkítiából") való indulástól Géza fejedelemig írja le a magyar történelmet, a hun-magyar közös származás alapján.
IV. (Kun) László klérikusának műve / Kézai Simon Gesta Hungarorum/ 1238 körül született, a hunok és a magyarok történetét külön-külön mondja el.
Nagy Lajos korában készült, korábbi geszták és krónikaszövegek alapján a Képes Krónika / Kálti Márk 1358/ iniciálékkal és miniatúrákkal díszítve, a király lányának jegyajándékaként.

A vallásos kultúra, a kolostori élet termékei a himnusz, prédikáció, ima és fohász), valamint a legenda és elmélkedés. Átmenetiek: a siralomének és a verses história. 1472-ben Budán a német Andreas Hess alapít műhelyt, az első kinyomtatott könyvünk a latin nyelvű Budai krónika (Chronica Hungarorum), ezekben az években születik még a legtöbb jelentős kódexünk, pl. a Jókai-kódex (1450) és az Érdy-kódex (1526-1527), és ekkortájt írja kéziratos könyveit a Nyulak szigetén társaival Ráskai Lea.
A késő középkori magyar irodalom újabb műfajai: az elmélkedés, a regényes legenda, a példa, a látomás, a vetélkedés, a haláltánc, az egyházi népének, a virágének és a vágáns-szatirikus ének. Az irodalom első számú terjesztője és művelője a deák (a papi pályára nem lépő iskolázott személy), aki összeköti az irodalom fő ágait: az egyházit, a kolostorit és a népit.
A középkor végéről már több magyar nyelvű versünk is fennmaradt, ezek alapján kikövetkeztethető a legrégibb ismert magyar versritmus: kétütemű sorok kötetlen szótagszámmal, a félsorok alliterációjával. A középkori versben az időmérték helyett nálunk is a hangsúlyos ritmus uralkodik, melyben azonban verslábak is jelentkezhetnek: ez az "antikizáló hangsúlyos verselés". Idővel egyre gyakoribb ritmuskísérő elem a rím.

vissza

Reneszánsz és reformáció

Az Árpád-ház kihalása és az Anjou-dinasztia hatalomra kerülése elősegítette az itáliai reneszánsz műveltség megjelenését a királyi udvarban. A magyar reneszánsz korai szakasza az udvari humanizmus kora volt. Az olaszos műveltség már Nagy Lajos korában megjelent, Zsigmond alatt erősödött, a virágkor pedig Mátyás alatt következett be. A magyar reneszánsz második szakasza a reformáció időszaka a XVI. században.

Az udvari humanizmus korában, a XIV-XV. században sok magyar fiatal tanul itáliai egyetemeken, pl. Vitéz János, a Szilágyiak, a Hunyadiak, a Garázdák, Janus Pannonius, akik hazatérésük után a magyar kulturális és politikai élet élvonalába kerülnek.
Vitéz János (1408 - 1472) püspök Nagyváradon könyvtárat létesít az európai műveltség alapműveit tartalmazó kódexekből, ezzel mintát szolgáltat Mátyás király későbbi világhírű Corvina-gyűjteményének (Bibliotheca Corviniana). Vitéz János 1465-től esztergomi érsek, a latin nyelvű reneszánsz episztola nemzetközi rangú mestere, Janus Pannonius pártfogója és taníttatója volt.

Janus Pannonius (1434 - 1472) első európai hírű költőnk, a latin nyelvű humanista irodalmunk kiemelkedő alakja. A magyar hagyományokat és az egyetemes latin kultúrát magas szinten összegezte és teremtette újjá. Itáliai korszakában epigrammák, Magyarországon elégiák fémjelzik költészetét.
Műveiben a reneszánsz személyiség szólal meg. Az antik hagyományokat képviseli a verseiben a mitológia, a versforma, a stilisztikai és retorikai eszközrendszer és maga a latin nyelv. Latinságát kivételes érzelmi-hangulati kifejező erő jellemzi. A természetesség és a tudós szellem költője volt.

Mátyás udvarában vendégeskedett - Janus Pannonius meghívására - a csehországi származású humanista Galeotto Marzio (1427 - 1497), aki anekdotikus beszámolóban örökítette meg magyarországi élményeit (Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről; De egregie, sapienter, jocose dictis ac factis regis Matthiae, 1485), kultúrtörténeti értékű beszámolót írt az udvarban elhangzó magyar nyelvű vitézi énekekről. Az itáliai történetíró Bonfini (Antonio, 1427 - 1502) Mátyás felkérésére megírta a magyarság történetét (Hungaricarum rerum decades IV. et dimidia), a könyvet Heltai Gáspár fordítja majd le magyarra és adja ki 1575-ben. Mátyás magyar nyelvű krónikása Thuróczy János volt (kb. 1435 - 1489), műve: Chronica Hungarorum (1488). Mátyás halála után a királyi udvar meggyengül, ami a humanista kultúra időleges háttérbe szorulását is jelenti. Néhány évtized elteltével azonban újra erőre kap és megjelenik a reformáció.

A reformáció korában a magyar nyelv használata válik általánossá. A latin nyelv a diplomácia és az egyházi tudományos élet nyelve marad. Megszületik az írásbeli magyar szépirodalom. A korszakváltás első jelentős eredménye a magyar anyanyelvi irodalom úttörőinek, Sylvester Jánosnak, Heltai Gáspárnak és Bornemisza Péternek a munkássága és életműve volt, a magyar nyelvű reneszánsz első csúcsteljesítménye, melynek lezárása Balassi Bálint költészete. Korszakalkotó hatással bírt a könyvnyomtatás elterjedése is. Hess András budai műhelyében (Gutenberg 1450 körüli feltalálása után némi késéssel, de egész Európában még mindig az elsők között) 1473-ban megjelenik a legelső magyarországi nyomtatvány, a Budai Krónika - latin nyelven, a szövege Kálti Márk XIV. századi krónikája volt.

Magyar nyelvű szövegrészek nyomtatására először csak 1527-ben kerül sor - arra is csak Krakkóban, egy négynyelvű iskolai gyakorlókönyvben. A legelső teljesen magyar nyelvű nyomtatott könyv is még Krakkóban lát napvilágot (1533-ban): Szent Pál levelei, Komjáti Benedek fordításában; Sylvester János akkor már ott tanulta a nyomdászmesterséget. Magyarországon a Sárvár melletti egykori Újsziget ad otthont az első olyan magyarországi nyomdának (1535 táján), ahol magyar nyelvű nyomtatványok készülnek. Az alapító Nádasdy Tamás főúr, a vezető munkatárs Sylvester János.

A könyvnyomtatás mellett az anyanyelvű iskoláztatás elterjedése is mérföldkő a magyar kultúrtörténetben. A régi káptalani vagy plébániai iskolák egy része nagy hatású protestáns szellemi központtá (református kollégiummá vagy evangélikus líceummá) alakul, mások idővel (az ellenreformáció idején) jezsuita iskolákká lesznek. Országszerte gomba módra sokasodnak az elemi iskolák, nő a magyar nyelven olvasni tudók száma, nő a könyveké is.
A kiforrott reneszánsz a reformáció révén terjed el egész Magyarországon. Tartalmai: a tudás szabad mozgása, a Biblia széles körű megismerése anyanyelven, a Biblia tanításainak szabad értelmezése.

A XVI. században az irodalom tehát már két közegben terjed: az énekmondók, lantosok révén szóban, a főúri udvarok és némely városok nyomdái révén pedig immár írásban is. A szépirodalomban előbb a több századon át felhalmozódott lemaradásunk behozása volt a feladat. A lovagi irodalom a középkorban még nem volt számottevő Magyarországon, a reneszánsz idején azonban - már Zsigmond udvarában is - jelentős lovagkultusz alakult ki. Epikus műveink kedvelt hőse még ekkor is a legendás lovagkirály, Szent László (Nagy Lajos királyunknak is ő az eszményképe), majd Toldi Miklós. Kifejlődik a novellisztikus példázat is, elszakadva a Bibliától, és a XVI. századra nálunk is önállósul a világi novella. A középkor végén - francia területről érkezve — jelent meg a ballada műfaja, például a Molnár Anna balladája, az Európa-szerte ismert "kékszakáll"-történet stilizált megverselése magyarosodott tartalommal és formával. Szerelmi líránk első fennmaradt darabja igen kései: a mindössze két sornyi (töredék?), a Soproni virágének (1510).

Az irodalom világiasodása a XVI. század második felében felgyorsul. Ennek jele a szórakoztató széphistória, ill. a lírában is a szerelmi téma középpontba kerülése ( Balassi Bálint ). A históriás ének verses, énekelt epikai műfaj, többnyire katonai eseményt mond el történeti hűségre törekedve, hangszeres kísérettel. A széphistória szerelmi történetet elbeszélő, terjedelmes epikai műfaj, a XVI. században igen népszerű volt, ponyvafüzetekben is terjedt. A XVI. század második felében a fiatal magyar nemesség jelentős része európai egyetemeken szerzi tudását. Hazatérve alakuló értelmiségünk jelentős rétegét alkotják. Zsámboky János (humanista nevén Johannes Sambucus, 1531—1584) Bécsben élt mint Miksa császár udvari történetírója és költője, de a császárvárosban is a magyar kultúra felemelkedését szolgálta. 1472 után összegyűjtötte Janus Pannonius műveit. Híres volt embléma-verseiről. Sylvester János (1504—1552) humanista műveltségű tudós, Erasmus híve, a magyar nyelvtudomány megalapítója, nyomdász Krakkóban és Újszigeten. Fő művei: Grammatica Hungaro-Latina (1539), Új Testamentum (fordítás, verses előszóval, 1541). A bibliafordítás közben szerzett tapasztalatairól, a magyar nyelv metaforikus képességeiről írja Az olyan igíkrűl, melyek nem tulajdon jegyzísben vítetnek c. fejtegetését (1541).

vissza

Manierizmus

Magyarországon a XVI. század a késve jött reneszánsz kultúra kiteljesedését a török hódítás, az ország három részre szakadása, a reformáció és ellenreformáció kiéleződő harca (főként az északi területeinken), majd a "tizenötéves háború" akasztja meg. A magyar irodalomban a manierizmus a költészet néhány szűkebb területén és a kortárs prózairodalomban jelentkezett. Balassi utolsó éveiben több művének kifinomult stílusa a manierizmus jelensége.

Rimay János (1569-1631) költő Balassi Bálint tanítványa volt, majd a példakép verseinek összegyűjtője. Átvette és továbbfejlesztette a "Balassi-strófát". Ápolta mestere kultuszát, terjesztette irodalom-felfogását, e céljaihoz irodalmi társaságot is alapított. Kiváló verselő, avatott formaművész is volt. A rím az ő verseiben lesz először fontos (néha öncélú) tényező. Stílusa képekben - metaforákban, hasonlatokban - gazdag. Világlátása keserű, kiábrándul, rezignált. Virtuóz költői nyelven fejezte ki a hanyatlásérzetet Legjellemzőbb és legismertebb verse az Ez világ mint egy kert... (1605); ennek stílusa keresett, körülményes, a jelzők halmozása erőltetett, de a vers mögötti létérzet hiteles.
Sztoikus bölcselő volt gróf Illésházy István (1540—1609), évszázadokon át közismert verse volt a Ferendum et sperandum ( 'tűrj és remélj' ). Jelentősebb manierista versszerzők a katonatiszt Wathay Ferenc (1568—1608?). Nyéki Vörös Mátyás (1575—1654) kanonok a pályája elején volt virtuózan "csilingelő" nyelvű szerző.
Pécselyi Király Imre (1590?—1641) tankönyvíró lelkész is a manierista modorban alkotott. A manierizmus egyes elemei (a diszharmonikussá váló harmónia eszközei) századokkal később még Csokonai egyes verseiben is felbukkannak. Az egykorú magyar prózairodalomban az epika fejlődése még mindig várat magára; csak a filozófiai, vallásos és politikai elmélkedés divatos, latin és magyar nyelven.
Vallásos elmélkedés szerzője pl. Forgách Mihály (1569—1603). A históriás énekek változatlanul népszerűek.
A manierista stílus Magyarországon erősen retorikus, intellektuális, bonyolult, homályos, a szövegszerkezet laza. A költészetben is a tudós jelleg dominál. Elvont jelentések, mély érzelmek határozzák meg a szókincset. Jellegzetes közlésmód az allegória és a moralizálás.

vissza