XX. század, modern irányzatok.
A világháborúk időszaka, 1945 utáni irodalom.
Az avantgárd által elindított újabb megújulási mozgalom a XX. század első évtizedeiben a XIX. században elindult modernizálódásnak új lendületet adott, és átütő győzelmet aratott. Új irányzatok, az ún. "izmusok" sokasága lépett fel egymás mellett, illetve közvetlenül egymás után; alapelveiket rendszerint nyilatkozatokban, kiáltványokban fogalmazták meg. Egy részükre inkább a tagadás, esetleg a polgárpukkasztás volt a jellemző, mások pedig az új látásmód és új formanyelv kialakítására helyezték a hangsúlyt.
Avantgárd irányzatok
Expresszionizmus.
Az expresszionizmus az avantgárd egyik legelső és egyik legjelentősebb irányzata. Három szemléleti változata: a konkrét bírálat, a félelem kifejezése, illetve az eszményi világ megálmodása és dicsőítése. Stíluseszközei az intenzitás, szuggesztivitás szolgálatában álló nyelvi formák; mindenek előtt az igei stílus mellett az indulatszó kitüntetett szerepe jellemzi.
A magyar expresszionizmus Kassák révén azonnali és közvetlen kapcsolatban állt a német alapítókkal, bár maga Kassák kezdetben az avantgárd egészét kívánta képviselni és meghonosítani. A Tett (1915—1916) és a Ma (1916-tól Budapesten, 1920-tól Bécsben) című folyóiratai mégis elsősorban expresszionista tartalmúak voltak, illetve a belőle kifejlődő aktivizmusé. Ady Endre világképét és verseit a világháború megélése formálja súlyosan drámaivá. Szabó Dezső (1879—1945) fő alkotása Az elsodort falu (1919), ebben a magyarság sorsáról fest komor tónusú képet. Írásmódját mind a szereplők és a történet ábrázolásában, mind az írói reflexiókban igen erős érzelmi túlfűtöttség határozza meg; stílusa modorosan expresszív.
Móricz Zsigmond realista-naturalista írói világához az expresszionista stílusjegyek is kapcsolódnak. Déry Tibor fiatalon - Bécsben - Kassák köréhez csatlakozik, az expresszionista stílust is kipróbálja; ilyen tónusú regénye A kéthangú kiáltás (1922).
Babits Mihály az avantgárdból elsősorban az expresszionizmust szólaltatta meg, pl.: Húsvét előtt (1916), ill. a Cigány a siralomházban (1926) c. költeményeiben. Szabó Lőrinc (1900—1957) műveiben a lázadás és az individualizmus kap erős hangot. Belső világát kíméletlen őszinteséggel tárja fel, az élve önboncolás poétája; a költő a dacos tagadás esztétikumát is kialakítja. Stílusában antikizáló és expresszionista vonások keverednek. Ilyen jellegű verseiből: Kalibán (1923), Mérget! Revolvert! (1926). Illyés Gyula költői nyelve az expresszionizmusból is merített.
József Attila ifjonti hevületű verseiben (pl. Nem én kiáltok, 1924) szólalt meg expresszionista világlátással és stílussal.
Radnóti Miklós első köteteiben az antik formanyelvet expresszionizmussal és szürrealizmussal ötvözte.
Gelléri Andor Endre "tündéri realizmusában" az idill ellenpontjaként expresszionista elemek is jelentkeznek.
Az expresszionizmus elemei számos más költőnk, írónk műveiben megjelentek, így Petelei István, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Dsida Jenő (1907—1938), Tamkó Sirató Károly, Tamási Áron (1897—1966), Nyirő József(1889—1953) és Lator László (1927—) alkotásaiban is.
Futurizmus
A futurizmus az avantgárd egyik legkorábbi, de gyorsan lefutó áramlata. A futurista művilág elemei: az anyagok, a technika, valamint a tudomány szavai és fogalmai. A magyar irodalomra kevésbé hatott a futurizmus. Kassák Lajos és köre elfogadta a jövő dicsőítését, de sem az erő kultuszát, sem a nacionalizmust nem vette át. Némi közeledés volt azonban tapasztalható a futurizmushoz pl. Kassák világképében, Balázs Béla és Kosztolányi Dezső írásaiban, Szabó Dezső és Lengyel József stílusában. Babits Mihály Mozgófénykép c. költeménye (1908) a mozgófilmet köszönti - utólag a futurizmushoz kapcsolható lendületes stílussal.
Dadaizmus.
A dadaizmus a meghökkentést célzó avantgárd irányzat. Az első világháború elleni erőteljes tiltakozásként jelenik meg, a világpusztításhoz vezető hagyományos civilizáció teljes elutasításaként.
A dadaizmus a magyar irodalomban is megjelent. Említhető Kassák Lajos és Tamkó Sirató Károly néhány szövege, illetve megnyilatkozása. A legjelentékenyebb dadaista alkotásunk volt Déry Tibor Az óriáscsecsemő c. darabja (1926).
Szürrealizmus
A tárgyi valóság feletti tartalmak megragadását, a létezés rejtélyének megközelítését feladatául vállaló irányzat. A képzelet, az álmok, a látomások és az ösztönök felszabadítására törekszik, elsősorban a képek és a szabad képzettársítások révén. Magyarországon az 1920-as évek végén, az 1930-as évtized elején több fiatal költő kerül közvetlen kapcsolatba a Párizsban az ekkor fénykorát élő francia szürrealizmussal (Illyés Gyula, József Attila, Radnóti Miklós, Tamkó Sirató Károly); a hatás költői formanyelvük alakulásában jelentős tényezőnek minősül.
Illyés Gyula a pályája elején az avantgárd áramlatai között a szürrealista stílust is próbálgatta.
József Attila (1905—1937) költő. A "szép szó", a művészi kifejezés lehetőségeivel küzdött az emberi teljességért, harcolt a szeretetlenség, az embertelenség, az irracionális eszmék ellen. Gazdag formanyelve a magyar költészet legrégibb hagyományaiból, az avantgárd irányzatok közül elsősorban a szürrealizmusból táplálkozott: világlátásában, villódzó fantáziájában és versnyelvében a szabad képzettársítások főszerepet kapnak. A költői kifejezésmód megújítására törekedett, a művészetet világteremtő erejűnek vallotta. Szürrealista fogantatású művei a "komprimált" versek, pl. a Medáliák (1928). Az elidegenedettség létállapotáról írja a Téli éjszaka (1933) látomásos költeményét. Óda (1933). A tudatállapotokat veszi sorra az Eszmélet (1934) c. költeményében.
Déry Tibor stílusára az avantgárdból a szürrealizmus tette a legnagyobb hatást. Szürrealista regénye az Ébredjetek fel! (1929).
Weöres Sándor (1913—1989) költészetével a modern kultúra válságának feloldására vállalkozik. Látókörében az európai civilizáció hagyományain kívül keleti filozófiák, mitológiák, az ősköltészet is megjelenik. Az avantgárd eszközrendszerét a metafizikai tartalmak megragadására és kifejezésére használja fel.
Nagy László (1925—1978) értékőrző költészetének formanyelvében — a magyar népköltészet és ősi versvilág, valamint a bolgár folklór mellett — az avantgárd, azon belül aszürrealizmus is szerepet kap.
A szürrealizmus alkalmazói között említhetők még pl.: Krúdy Gyula, Kolozsvári Grandpierre Emil (1907 - 1992), Szentkuthy Miklós (1908 - 1988), Sőtér István (1913 - 1988), Sinka István (1897 - 1969), Juhász Ferenc (1928 - ), Kormos István (1923 - 1977), Ágh István (1938 -) és Ladik Katalin (1942 - ).
Posztmodern.
A posztmodernség a mintegy másfél évszázada fennálló modern kultúra napjainkban is tartó legutolsó periódusa. Kezdete az 1970-es évtizedre tehető. Történelmi hátterét a posztindusztriális társadalom adja, a technikai fejlődés új vívmányai. Általános jelenség lett a kétség, a jövőkép bizonytalansága, a személyiség tartalmainak és kibontakozásának kérdésessége.
Az irodalom posztmodern jelenségei: az intertextualitás, a szövegtípusok vegyítése, a nézőpontok és hangnemek váltogatása. A hangnem és a beszédmód személyes lesz, a regionális sajátosságok és színezetek a látótérben kerülnek és kifejeződnek, a történetiség és a szűkebb-tágabb helyi tradíciók is reflektorfénybe kerülhetnek. A kultúrtörténet korábbi szakaszai, mozzanatai mint a jelen identitás megértéséhez segítséget adó tényezők fontosak. Szerepet kap a kultúrtörténeti kontinuitás és a kultúra komplexitása, a különféle tudatformák (művészet, tudomány, teológia, pragmatika stb.) kölcsönviszonya.
A posztmodern nyelvszemlélet kérdőjele miatt az irodalmi szöveg jelentése meghatározhatatlannak látszik, az újraolvasások és újraértelmezések a mű relativizmusát csaknem végtelenné növelik. Előtérbe kerül a szöveg poétikai megformáltsága. Az epikában a történet helyett szövegek újraírása, újraértelmezése, szövegek közti kapcsolatok keresése uralkodik.
A magyar irodalomban a posztmodern létérzés első számú kifejezője Tandori Dezső (1938-). Az Egy talált tárgy megtisztítása c. verseskötete (1973) az irányzat első jelentkezése a magyar lírában. Elemei: "konkrét költészet", metaforikus verskép, rajzvers, korjelzések és életrajzi tények, a szövegkép jelentéshordozó szerepe, utalások rendszere és bőséges asszociációk.
Orbán Ottó (1936-2002) a hagyományt és a modernséget ötvöző költő, műfordító. Versalkotó eszköze a metafora. Költeményei az utolsó évtizedében teltek meg posztmodern mozzanatokkal.
Szilágyi Domokos (1938-1976) a romániai magyar irodalom kiemelkedő tehetsége. Verseiben a modern ember távlatvesztését fejezi ki, de egyben a kételyeke való felülemelkedést és az önérzet méltóságát is. A magyar posztmodern versnyelv úttörője. Eszközei: szertelenül laza szabad vers, meghökkentő szókép, játék, pátosz, éles fordulatok, ősi költői formák, ollózás klasszikusokból. Újszerú kifejezésmódját a Búcsú a trópusoktól c. kötetcíme is jelzi (1969). Oravecz Imre (1943-) költő és műfordító, költeményeiben mély személyesség fejeződik ki. A népköltészet és a néprajz is foglalkoztatja. Petri György (1943-2000) költő, műfordító és újságíró. Verseiben pátosz és közönségesség keveredik. Szilágyi Ákos (1950-) költő, műfordító és esztéta. Verseiben a hangköltészettel is kísérletezik. Kukorelly Endre (1951-) költő, a modern kor értékválságának kifejezője, a kommunikáció torzulásainak leleplezője. Garaczi László (1956-) költő, a kifejezésformák kísérletezője. Parti Nagy Lajos (1953-) költő és drámairó, sokféle stílus művelője, a szatíra és a paródia területén is otthonos szerző.
Ottlik Géza (1910-1990) író, az Iskola a határon c. regényének (megj.: 1959) - életműve központi alkotásának - egyik alapkérdése a megértés és a nyelv lehetőségeinek korlátozottsága.
Esterházy Péter (1950-) a magyar posztmodern próza vezéralakja. Elbeszélő technikájának elemei: játék, irónia, anekdota, montázs, megidézés, utalások rendszere, önértelmezés és önhelyesbítés, valamint a metanyelv sokféle egyéb alkalmazása. Az életmű első csúcsa a Termelési-regény (kisssregény) című "ikerregény" (1979).
Temesi Ferenc (1949-) sajátos ábrázolásmódja a "szótárregény", ebben a módban írta az első számú alkotásának tekinthető Por c. alkotását is (1986-1987). Posztmodern vonásaiból: széttöredezett világkép, nemzeti történelem és családtörténet, a szövegtípusok váltogatása. Márton László (1959-) író, posztmodern eszközökkel tagadja a tradíciókat.
