(1861 - 1927)

 
  Magyar festő. Kaposváron volt patikussegéd, majd Budapesten gyógyszerészeti mesteroklevelet szerzett.
 Házitanítóként dolgozott, közben rajzórákat vett. 1884-től a müncheni művészeti akadémián tanult. 1887-ben Párizsba ment, ahol Munkácsy Mihály segédjeként dolgozott.
 Munkácsy képeinek másolása mellett megszülettek első jelentős alkotásai ( Nő fehérpettyes ruhában, Kalitkás nő). 1889-től 1902-ig tartó korszakát "fekete" vagy "színredukciós korszak"-nak nevezik. Festményei a fekete, a sötétzöld, a barna harmóniájára építenek.
 Az art nouveau mesterévé vonalainak ritmusa, lendületes körvonalai avatták. Párizsban már ünnepelték, mikor magyarországi kiállítását még közönyösen fogadták. 1902-ben mégis a hazatérés mellett döntött. "Fekete korszaka" véget ért, témái közé került idős szüleinek, barátainak ábrázolása.
 Képein a valóságos tér a vidék harmóniája, a biedermeyer szobabelső jelenik meg.
 1908-tól új korszaka kezdődik: "kukoricás" képei az új nyugat-európai áramlatok hatása alatt állnak. A hangsúlyos kontúrok durván egymás mellé helyezett, széles ecsetvonásokkal felvitt foltokat ölelnek körül. A festékfoltok csak bizonyos távolságból alkotnak egységes képet.
 Az első világháború kitörésekor Franciaországban tartózkodott, s mert az ellenséges országok egyikének állampolgára volt, hét hónapra internálták. Szabadulása után háborús képeiből kiállítást szervezett. Nemcsak festményeket és grafikákat készített, tervezett üvegablakokat és poharat, lámpát is. Utolsó korszakának középpontjában a pasztellportré szerepel.
 Ezzel a technikával készíti el többek között a Nyugat híres személyiségeinek (Móricz Zsigmondnak, Szabó Lőrincnek, Babits Mihálynak) arcképét.